Ettől tartottam hogy valami közbe fog jönni a szép kedves Kis tündérmese most törik darabokká? Vajon megint én rontottam el mindent? Mi történt?='( Megint a párnámba temetem az arcom és csak zokogom ott ahol sen ki sem lát és nem hall. Nem akarok ujraegy tátongó zombi lenni akinek kitépte a szívét és magával vitte az az ember aki az Univerzumot jelentette jelenti és örökké jelenteni fogja...Abba mostmár belehalnék... Bár ha már neki nem kellek akkor inkábbjobb is ha meghalok. Nincs szükségem másra, Csakis COLINRA. Senkinél nem érzem azt a biztonságot azt a szeretetet azt a törödést és azt a kötődést. Nélküle nincs értelme élnem... És nem is akarok. Amior szakítottunkcsak egy Zombitestet hagytam magam után a lelkem az vele volt. Nem tudom elengedni. És ha mégis menni akar visz magával engem vagy kitépi a lelkem magábol és megöli végleg. Azzal engem is megöl, Ahogy erről írok és a könnyek folytva csorognak végig arcomon nem tudom mit hozhat a holnap és vaon mit nem...Csak remélni tudom félreértettem a dolgokat és megint butácskán gondolkodom...Lgalábbis remélem. Egyet tudnod kell. Szeretlek.
Vers:
Kisírt szemekkel nézek a tükörbe,
egy halk reccsenés üvölt a fülembe.
Egyetlen érintéssel megsebeztél
és fontosabb lettél az életemnél.
Csak szivem szilánkjai hulltak a kezembe,
s vércseppek milliói olvadtak ezekre.
Felejteni nem tudlak, s nem is akarlak,
talán a szilánkok még összeragadnak...
Szívemen rés található,
Bevarrtam, de nem foltozható.
Nincs semmi sem, ami gátat vetne
A folyamként áradó vérrengetegnek.
Millió patakra ágazva, keresnek...
De nem találnak; mi lehet ez
Az érték, melyért engem áldoznak
Fel az oltáron, a tündöklő "Pokolnak"...
Őt keresik, Téged, a vérlovasaim,
S nem állíthatja meg őket semmi kín...
Ne kérdezd, miért Engem?, az okot,
Hisz erre a választ magam sem tudom.
Talán Te vagy a sebeimre a gyógyír,
Talán Te értesz engem, miért vagyok ily
Árva lélek, s vigasztalod magányos lelkem...
Talán... A választ akkor kapjuk meg, ha velem leszel...
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése